A Genertelről

A Genertel Biztosító Zrt. a Generali Csoport tagja, 100%-ban a Generali Biztosító Zrt. tulajdonában áll.

Társaságunk 2007-ben kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás értékesítésével kezdte meg munkáját, ezt 2008 folyamán lakossági biztosítások (casco, lakás-, utas-, balesetbiztosítás) követték. A Generali Csoport úttörőként Olaszországban (Genertel) és Németországban (CosmosDirekt) is megjelent a direktbiztosítók piacán és mindkét országban jelentős piaci részesedésre tett szert.

Direktbiztosító

A direktbiztosítás lényege, hogy az értékesítés és ügyfélszolgálat direkt csatornákon (weben, telefonon, sms-en) keresztül történik. A direktbiztosító nem tart fenn hagyományos értelemben vett tanácsadói hálózatot,  így alacsonyabb költségekkel tud dolgozni. A Genertel határozott törekvése, hogy folyamatosan lépést tartson a technológiai fejlődéssel, modern és kényelmes megoldásokat kínáljon. Ennek megfelelően a szerződéskötés teljes egészét már kezdettől fogva elektronikus alapokra helyeztük: telefonos ügyfélszolgálaton és interneten keresztül, papíralapú adminisztráció nélkül lehet igénybe venni a szolgáltatásainkat. A fentieknek köszönhetően elért megtakarítás jelentős részét versenyképesebb díjak formájában átengedjük ügyfeleinknek.

Díjaink

  • 2017 – Év Biztosítója: Szolgáltatás kategóriában III. hely
  • 2016 – Év Ügyfélbarát Biztosítója közönségszavazás: kis- és középbiztosító kategóriában III. hely
  • 2016 – Év Biztosítója: Szolgáltatás kategóriában III. hely
  • 2013 – Év Biztosítója: Szolgáltatás kategóriában III. hely
  • 2012 – Év Biztosítója: Kárrendezés kategóriában III. hely


Generali csoport Magatartási kódexe

A Generali Csoport Magatartási Kódexe 2012. december 14. óta van érvényben. Személyi hatálya a Generali Csoport valamennyi munkavállalójára, így a felügyelőbizottsági és igazgatósági tagokra is kiterjed. A fentieken túl, a Csoport nevében eljáró külső partnerek (tanácsadók, beszállítók, üzletkötők, stb.) szintén kötelesek a Magatartási Kódexben meghatározott alapelveket betartani.

A Magatartási Kódex egyrészt a követendő minimum magatartási szabályokat másrészt az alábbi területekre vonatkozó részletesebb eljárási szabályokat tartalmazza: sokszínű és befogadó munkahelyi légkör megteremtése, a vállalati vagyon és üzleti adatok védelme, összeférhetetlenség, vesztegetés- és korrupció ellenes eljárás, pénzügyi információk és bennfentes kereskedelem, a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozásának megelőzése, nemzetközi szankciók.

A Kódex szövegét a Generali Csoport működése szerinti valamennyi ország hivatalos nyelvére lefordították. Visszaélés és kifogásolható magatartás bejelentése a Társasághoz bejelenthető minden olyan eset vagy eljárás, melyről a bejelentő jóhiszeműen feltételezi, hogy az kifogásolható, jogellenes illetve a Magatartási Kódexnek, a Csoportszintű Szabályoknak vagy egyéb belső eljárásrendnek a rendelkezésébe ütközik (ideértve különösen a diszkrimináció, zaklatás, erőszak, munkahelyi megfélemlítés, korrupció és vesztegetés, stb. minden formáját). A bejelentés helyi és a Csoport központjában működtetett kommunikációs csatornákon is megtehető. A gyorsabb visszajelzés érdekében javasoljuk, hogy először a helyi kommunikációs csatornákat vegyék igénybe. A bejelentéseket elküldhetik:

helyi kommunikációs csatornákon:
  • e-mailen: incidens.compliance@generali.com
  • postai úton: Megfelelőségi vezető, 1066 Budapest, Teréz krt. 42-44.
A Csoport központjában működtetett csatornákon:
  • postai úton: Group Compliance - Business Integrity - Piazza Cordusio 2, 20123 Milano, Italy

A pénzügyi, számviteli, könyvvizsgálói, banki és vesztegetés elleni területtel kapcsolatos ügyeket a munkavállalók a Csoportszintű Compliance segélyvonalán is bejelenthetik. A segélyvonal üzemeltetője a GCS Compliance Service Europe Ltd. (Navex Global leányvállalata): a bejelentést a www.compliancehelpline.generali.com internetes oldalon lehet megtenni. A bejelentőnek a bejelentésben kellő részletességgel nyilatkoznia kell a feltételezett szabálysértés körülményeiről.

A konkrét részleteket nem tartalmazó bejelentéseket a Társaság nem tudja figyelembe venni. Habár – ahol a helyi jogszabályok ezt lehetővé teszik – a Csoport befogad anonim bejelentéseket is, úgy hisszük, hogy bármely bejelentés kivizsgálása eredményesebb lehet, ha a bejelentő személyazonossága ismert; ezért a Csoport arra ösztönzi a munkavállalókat, hogy a bejelentéseket személyazonosságuk felfedésével tegyék meg. A bejelentés tényét, valamint a bejelentő és a bejelentéssel érintett egyéb személy(ek) adatait a Társaság bizalmasan, a legnagyobb diszkrécióval kezeli, mindenkor betartva a titoktartásra vonatkozó hatályos jogszabályi rendelkezéseket.

A Generali Csoport a jóhiszemű bejelentőkkel szembeni retorziót semmilyen formában nem tolerálja, függetlenül attól, hogy a jelentés mely személyeket érint. Fontos, hogy a fenti kommunikációs csatornák nem használhatóak a Csoport tagvállalatai által értékesített termékekkel vagy szolgáltatásokkal kapcsolatos ügyfélpanaszok bejelentésére. A helyi jogszabályoknak megfelelően, az ügyfelek részére fenntartott panaszbejelentési csatornákról a szerződéses dokumentumok nyújtanak bővebb felvilágosítást. A Generali Csoport Magatartási Kódexének megtekintése

További információk: